2011. március 29., kedd

Könyvborító: Lolita

Szintén iskolai feladat volt könyvborító, plusz a címnegyed (szennycím, főcím, és kolofon) tervezése. Elvileg a kedvenc könyvünket kellett alapul venni, mivel azonban nekem sok "kedvenc" könyvem van, inkább olyat választottam, ami a leginkább megihletett borítóügyileg. :) Ez végül Vladimir Nabokov Lolitájára lett. (De játszott még szerb antal: Utas és holdvilág, illetve Marguerite Duras: Szerető című regénye is, ezeket lehet, hogy később még megvalósítom.)

Szerintem ha az ember ilyen feladatot kap, mindenképpen azzal kezdi, hogy egy kis kutatást végez a neten, mások mit alkottak a témában. Ez több szempontból is hasznos: a nagyon jó elemeket felhasználhatjuk (persze nem egy az egyben, hanem átalakítva saját stílusunk szerint), illetve elkerülhetjük, hogy az eddigiekkel teljesen megegyező munkát hozzunk létre. Eredeti csak úgy lehet ugye az ember, ha ismeri az előzményeket.

Ahogy erre számítani lehetett, találtam nagyon jó, és borzasztó borítókat is, be is mutatok néhányat.

Előbb essünk túl a rosszakon:

A fenti borító engem leginkább egy Fejős Éva könyvre emlékeztet, vagy legjobb esetben is egy tűrhetőbb minőségű romantikus regényre. Totálisan nem illik a könyvhöz, aki ezt tervezte, valószínűleg csak annyit fogott fel a Lolitából, hogy szerepel benne egy tizenkét éves lány is. Mégsem ez a legrosszabb szerintem, lássuk ki foglalja el a negatív toplista élét:
Az egyik barátnőm megfogalmazása szerint ez a borító őt egy 80'-as évekbeli pornófüzetre emlékezteti. Ízléstelen kép, túl harsány színek, a cím betűtípusától pedig még azóta sem tértem magamhoz.
Elég is ennyi azt hiszem, végül is ízléstelen borítókat nem művészet találni. Nézzük inkább, amik nekem nagyon tetszettek, és amik emiatt közvetve-közvetlenül hatottak is rám:

Ez tulajdonképpen nem borító, hanem egy filmplakát, mégis jónak tartom, hogy a nagyobb üresen hagyott felületek miatt letisztultnak tűnik, és a kép elmosódottsága révén közvetít valami álomszerűséget.

Ez egy hangoskönyvhöz készült (bár ha jól tudom, a sima könyvváltozat valamelyik kiadásán is szerepel ugyanez a borító), és a fekete fehér fotó, valamint a metonímikus megjelenítés miatt tetszik nagyon.Csak egy részletet látunk, a lány lábait, azonban közismert témájú könyvről lévén szó, ez is pont elég. Nem magyarázza túl a dolgokat, és ezt én mindig nagyra értékelem.

Következik a számomra abszolút kedvenc, szerintem egyszerűen tökéletes:


Mint látható, egy 50. évfordulós kiadásról van szó. Szintén a már fent említett metonímikus jelleg a meghatározó, azzal a különbséggel, hogy itt egy még érzékibb részlet - a száj, sőt, annak is csak egy része- jeleníti meg nekünk a regényt. A cím betűtípusa finom, elegáns, összhangban van a képpel. A színvilág is visszafogott, a fekete eleganciát sugall, nagyon jól közvetíti az ünnepélyes alkalmat.

A kötet egyébként a Vintage kiadónál jelent meg, a kiadó más könyveire is jellemző a külső megjelenésre fektetett nagy hangsúly. Érdemes megnézni az alábbi videót annak, aki szereti a szép könyveket:


Nos, ilyen tapasztalatokkal gazdagodva láttam neki a tervezésnek. Azt mindenképpen tudtam, hogy nem akarom túlbonyolítani a dolgot, valami letisztult, elegáns megoldást kerestem, ami ugyanakkor kifejezi azt a finomságot, azt az esztétikai létet, ami Nabokov legtöbb művére - a Lolitára pedig különösen -, jellemző.

Viszonylag hamar összeállt a színvilág, és a fő motívumok: a cím, ahol a betűtípus a Vintage kiadáshoz hasonlóan elegáns, egy pillangó, ami a finomságot, álomszerűséget tükrözi, valmint visszafogott, pasztelles színek.
A pillangó, bár nem tartozik a kedvenc motívumaim közé, itt több szempontból is indokoltnak és jó választásnak tűnt: egyrészt lehet a kamaszlány, Lolita metaforájaként érteni, másrészt köztudott, hogy Nabokov maga szenvedélyes lepke-szakértő volt, és olvasóként nem nehéz felfedeznünk a párhuzamot a regény főhősének, Humbert Humbertnek, és a lepkegyűjtő kegyetlen szenvedélye között.

Ez volt az első változat:




Főleg a teljes borító láttán volt az az érzésem, hogy ez túl "súlytalan", a finomság a drámaiság rovására túlzottan előtérbe került, és ez így nem igazán a Lolita, inkább valami lányregény.
A címmel és képpel alapvetően azonban meg voltam elégedve, sikerült a Vintage kiadásához hasonlóan szép betűtípust találnom. Amin viszont még javítanom kellett, hogy néhol túlzottan széthúztam a betűket.
Végül azt találtam ki, hogy több fekete hozzáadásával fokozom a drámaiságot (katt a képekre, hogy lásd a különbséget):


Ezt már jónak találtam, a betűket is összébb húztam, és a fekete kerettel valóban a kívánt hatást értem el, ugyanakkor a keret szélének elmosásával elkerültem, hogy túl brutálisnak hasson.



Az már tanári megjegyzés, hogy nem jó, ha a gerincen a szerző nevét kettévágja a sötét tónus, így azt is feljebb húztam, meg ugye ha igazi borító lenne, akkor a kiadó logójának is kellene a hely.

A szennycím-és a címoldal ilyen lett:



 


 

Főként a szenycímmel (első kép) vagyok elégedett, a  hátrazárás és a két sor elrendezése jó ötletnek tűnik. (Bár azt a kritikát kaptam rá, hogy a két oldalon egyforma elrendezésnek - hátra vagy középre zárt - kellene lennie, számomra azonban ez így nem zavaró, jobban megkülönbözteti a szennycím oldalt a főcímtől.)

Összességében sokat tanultam ebből a feladatból, főként, hogy a tipográfiának megvannak a maga elég merev és precíz szabályai, amit tervezőgrafikusként tökéletesen ismernie kell az embernek. Még ha később fel is rúgja őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése